Felnőtt és Ifjúsági Lányaink hazai pályán

2019.11.23-án Felnőtt női csapatunk hazai pályán fogadták a Ferroép-Szer Deszk csapatát. Az első félidőbe tartottuk magunkat, de a második félidőben azonban a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat. (28-36).
Mérkőzésről a hazaiak trénerét Dömsödi Tamást hallgatjuk: „ Az első félidőben jól tartottuk magunkat fej fej mellett ment a két gárda. A második félidőben szinte minden megborult se elől se hátul nem tudtunk hozzátenni a mérkőzéshez, így a vendégek ezeket a hibákat kihasználták. Szerettünk volna pontokat szerezni, de sajnos nem sikerült”.

Hétvégén Hódmezővásárhelyre utazott a felnőtt női csapatunk abban bízva, hogy pontot, pontokat tudnak csípni idegenbe. A mezőtúri lányok kerete igencsak foghíjas volt, hiszen sérülések és egyéb elfoglaltságok sújtotta a lányokat. Erősebb erőt képviselő vásárhelyiek a második félidőre eltudtak egy nagyobb különbséggel menni, amit már nem tudtak a lányok megfordítani csak kozmetikázni. (34-26).
A mérkőzés alakulásáról a vendégek edzője nyilatkozott: „Sajnos 10 fővel tudtunk elutazni erre a mérkőzésre. Nem kezdtünk rosszul de a jobb erőkből álló hazai csapat a második félidőben felülmúlta mieinket és kijött a kispadon lévő cserék különbsége is. Gratulálok a hódmezővásárhelyi csapatnak a győzelemhez, illetve magunknak is mivel a lányok végig küzdöttek az utolsó percekig”.

A női Ifjúsági III. osztályban 2019. 11.23-án a mezőtúri fiatal lányok Ferroép- Szer Deszk csapatát látta vendégül a városi sportcsarnokban. Magabiztos játékkal, feszes védekezéssel jó támadással 8 gólos siker sikeredett itthon (35-27).
A sikeres mérkőzésről Dömsödi Tamás véleményét olvashatjuk: „Az ifjúsági csapatunk a tabellán a mögöttünk álló Deszk csapatát fogadta. A mérkőzés elején picit döcögősen indult be a játékunk, de a 10. perctől kezdve mi uraltuk a mérkőzés hátralévő perceit és magabiztos győzelmet tudtunk aratni”.

Szegedre utazott az ifjúsági csapatunk 2019.12.01-én. Szoros kezdés után egy magabiztosabb hazai siker született. Jól játszva, de rengeteg hibával nem tudták tartani a kihagyott ziccerek száma miatt a tempót a szegediekkel, ami részben a mi lányainknak köszönhető a koncentráció hiány miatt. (25-17).
A mérkőzés után Dömsödi Tamás értékelését olvashatjuk: „A hazai csapat a tabellán előttünk helyezkedett el, de minket ez abszolút nem zavart. Végig fej fej mellett haladt a két csapat, ami részben nekünk köszönhető, hogy kisebb előnyre tudtak szert tenni a hazaiak. A technikai hibák száma 10-12 és ehhez párosul 3 kihagyott büntető, ami a végére nagyobb különbséget szőtt a két csapat között.

Hajrá Mezűtúr! Hajrá MAFC!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to top